Egyszer (Bexi-sorozat 6.) – megjelenés infók

Néhány napon belül megjelenik a Bexi-sorozat befejező kötete, az Egyszer.

Ebben a bejegyzésben megpróbálok minden kérdést megválaszolni, amit a kötettel és a megjelenéssel kapcsolatban írtatok nekem. 🙂

Az Egyszer a hivatalos megjelenés előtt, május 12-én már kapható lesz az L&L könyvesboltban. A könyvesbolt 10h-tól 18h-ig tart nyitva. Aki nem tud személyesen ellátogatni a könyvesboltba, a következő módon tudja előrendelni a könyvet:

Leiner Laura – Egyszer (Bexi-sorozat 6.) előrendelés

A post shared by L&L könyvesbolt (@ll_konyvesbolt) on

Az L&L könyvesbolttól rendelt kötetek várhatóan május 12-én megérkeznek. A csomagokhoz a könyvesbolt minden kötethez Egyszer karszalagot, dedikált kártyát, és a megjelenésre készített ajándékot mellékel.

A megjelenésnél nincs dedikálás (ahogyan a Valahol megjelenésénél sem volt). Ennek oka, hogy az előrejelzések alapján akkora az érdeklődés a befejező kötet iránt, hogy a dedikálás lassítaná a sort, és elképzelhető, hogy a várakozási idő elérné azt a tűréshatárt, amit én egyszerűen nem kérhetek tőletek. Ezért a megjelenéskor nem lesz dedikálás, azonban az L&L könyvesbolt ajándékkal vár minden olvasót. A könyvesboltban a kötet mellé mindenki kap Egyszer dedikált kártyát, karszalagot, márker pecsétet a könyvbe, és egy külön erre az alkalomra készült Bexi képeslapot (hátoldalán az én üzenetemmel). Bízunk benne, hogy szeretni fogjátok, úgy gondolom, hogy ez egy szép emlék a sorozat lezárásához. 

Május 12-én kizárólag az L&L könyvesboltban lesz kapható az Egyszer, és az L&L-ből megrendelt könyv érkezik meg aznap. A kötet hivatalos megjelenése május 15, minden más könyvesboltnál május 15-én történik a szállítás, és a rendeléseket is akkor teljesítik.

A szervezőkkel nem tudjuk előre, hogy mennyien lesznek az L&L könyvesbolt megjelenésen, elkőfordulhat várakozási idő, éppen ezért mindenkitől türelmet szeretnénk kérni. 

Ami még nagyon fontos lehet, és szeretném előre jelezni. Május 12-én nagyon sokan megkapják, és valószínűleg el is olvassák az Egyszert. Éppen ezért, aki csak később jut hozzá a kötethez, a lehetőségei szerint kerülje el a netet, mert minden, de komolyan MINDEN tele lesz spoilerrel. Tényleg azt tanácsolom, hogy amennyiben nem szeretnétek tudni még az olvasása előtt, hogy mi történik a befejező részben, ne nézzetek twittert, facebookot, csoportot, instagramot, snapchatet, tumblr-t, üzeneteket, sőt, semmit, mert bele fogtok futni a cselekményleírásba, és ez nagyon el tudja rontani az élményt.

Bexi-olvasók május 12-én, akik nem neteznek a spoilerek miatt:

Azokat az olvasókat pedig, akik már 12-én olvassák a könyvet, arra szeretném megkérni, hogy amennyiben írnak az Egyszerről, a posztok elejére, jól láthatóan írják ki, hogy SPOILER, esélyt adva a többieknek, hogy ki tudják kerülni. Nagyon szépen köszönöm!


És akkor néhány infó a könyvről (aki semmit nem szeretne tudni a befejező kötetről, MOST zárja be bejegyzést. 🙂 )

Az Egyszer a Bexi-sorozat befejező kötete.

A Bexi-sorozathoz nem lesz kiegészítő kötet, úgy érzem, hogy minden benne van a végén, amit szerettem volna elmondani erről a történetről.

Az Egyszer Bexi száma a kötetben.

Az Egyszer című dal nem Nagy Márkról szól.

Azt sajnos nem árulhatom el előre, hogy mi lesz a könyvben, azonban annyit elmondhatok, hogy íróként úgy érzem, ez lett a legszomorúbb része a sorozatnak. Talán azért, mert ez a vége. Talán.


Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a bejegyzést, hamarosan hozom az Egyszer részletet.

xxx Laura