7 év SzJG

18034627_771750532992765_463709765_n

2010 áprilisában jelent meg a Kezdet. Ez pontosan hét évvel és tizenöt regénnyel ezelőtt volt. Elképesztő, amit ez a sorozat elért hét év alatt, hihetetlen, hogy az akkori, első SzJG olvasók mostanra fenőttek, és nosztalgiázva beszélnek azokról az időkről, amikor még a sorozat egyes részeinek megjelenését vártuk, együtt.

😌😍😘 #szentjohannagimi

A post shared by Leiner Laura (@leinerlauraofficial) on

Nem győzöm megköszönni az olvasóimnak, hogy a Szent Johanna gimit kultikussá tették, hogy mai napig, hét évvel a megjelenés után is az elsőszámú ifjúsági naplóregénynek számít, és ma már mosolyogva tudok visszagondolni azokra az időkre, amit akkor nagyon nehéznek, vagy szinte kilátástalannak gondoltam. Félelmetes, amit ez a sorozat elért, nyert díjakat, vezetett sikerlistákat, szerepelt kvízműrorokban, kérdés a keresztrejtvényben, a Honfoglalón, ajánlott kötelező olvasámány lett. Írtak belőle diplomamunkát, túlélte az utánzatait, ahogyan kibírta a rosszakaróit is. A könyvtárakban külön polcon szerepelnek Reni könyvei, szállóigévé váltak olyan mondatok, mint a “Máday néni megölelhetem?”, a “Megvársz? Két és fél éve mást sem csinálok.”, vagy éppen a “Vert már pofán krampusz?”. Reni és Cortez híres dátumait (szeptember 8. és december 20.) a mai napig tartják és ünneplik az olvasók, ahogyan minden alkalommal kapok üzenetet, amikor valaki lát egy rasztát, azzal a szöveggel, hogy “láttam Ricsit”.

Őrület, hogy egy korosztály már felnőtt ezen a sorozaton.

❤️❤️❤️ @novakregina

A post shared by Leiner Laura (@leinerlauraofficial) on

Fantasztikus, hogy a dedikálásokon azok mellett, akik hét évvel ezelőtt voltak 12-16 évesek, és újra eljönnek, ott vannak azok az olvasók, akik jelenleg 12-16 évesek, és most kezdik olvasni a Szent Johanna gimit. Íróként azt hiszem, hogy nem is álmodhatnék ennél nagyobbat. Ekkorát sem mertem soha. 🙂

Hihetetlen, hogy a Wonderwall-ról minden olvasónak az SzJG jut eszébe, ahogyan a Basket Case-ről Cortez csengőhangja. Az, hogy kecskét látva ösztönösen mindenki hozzáteszi, hogy “Virág, tedd le a kecskét”, vagy éppen az, hogy az Apple termékekről Dave és Macu ugrik be. Ahogyan Bécsben kötelező a Was kostet das Zimmer fotó, és aki kólát iszik, az Cortez. 😀 Tíz (+1) SzJG találkozón vagyunk túl, amik az idő múlásával nem lettek kevésbé érdekesek, sőt, extra gyorsan teltházasak. Hogy a dedikálásokon volt, amikor 6-7 órát álltatok sorban, és városi legendák keringtek arról, hogy vajon mi történik az L&L könyvesboltban, amiért ekkora a tömeg. Elképesztő, hogy mennyire szeretitek az SzJG karaktereket, hogy videókat készítettetek róluk, sőt, azt hiszem, hogy úgy lenne fair, ha ennek a szegény srácnak én állnám a pszichiátriai kezelését, amiért 2010 óta Cortezzel azonosítjátok.

Ahogyan “Ricsinek” is állom a kezelését, természetesen.

Egyébként nem tudom ki a két fiú, nagyjából minden SzJG-s oldalon, csoportban, rajzon, és ál-profilon az ő képüket használták az olvasók, úgyhogy bárkik is ők, utólag is elnézést kérek, és tényleg elkísérem őket terápiára, amiért hét éve hívják őket Corteznek és Ricsinek. 😀

Ahogyan azt sem tudom, hogy ki volt 2011-ben a mára híressé vált gyakoris kérdező, de az biztos, hogy sokunknak okozott vidám perceket.

gyakori

Rengeteg élmény és emlék van az elmúlt évekből, ha mindent leírnék, amivel találkoztam, akkor talán soha nem érne véget ez a bejegyzés.

Elképesztően hálás vagyok mindenért, ami történt a Kezdet óta. Minden jóért és rosszért is, mert rengeteget tanultam az elmúlt évekből, és ezek nélkül a tapasztalatok nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. 25 éves voltam a hét évvel ezelőtti megjelenéskor, egyszerűen csak szerettem írni, és hittem ebben a történetben. Semmit nem tudtam az egész könyvezésről, csak úgy belecsöppentem a kézirataimmal, aztán sajnos sokkal többet megtudtam róla, mint amennyit valaha akartam. Rengeteg dolog változott az elmúlt hét évben, a legfontosabbak azonban nem, és igazából nekem csak ez számít. Az első, hogy ahogyan 2010-ben, úgy 2017-ben is mindent hárman csinálunk anyukámmal és a nővéremmel, a találkozókon át a dedikálásokig, a megjelenéseket, vagy akár az oldalak kezelését. Mindent. Nincs más a csapatban, ugyanúgy hárman vagyunk, mint a kezdetekkor. A másik, ami nem változott, az olvasóimmal való kapcsolat, amire büszkébb vagyok, mint bármire. Sokan írjátok nekem, hogy a Szent Johanna gimi számotokra nem könyv, hanem sokkal több annál. Én ezt a sorozat írójaként természetesen nem mondhatom, mert brutálisan rosszul jönne ki, de azt hiszem értem, hogy mire gondoltok. Ha visszagondolok az elmúlt hét évre, azon túl, hogy a billentyűzetet látom magam előtt, amikor írtam a könyveket, látok még valami mást is. Az olvasókat a könyveimmel a kezükben, a sorban álló lánycsapatokat, a szülőket és nagyszülőket, akik kísérték a kamaszokat a dedikálásokra. Az SzJG találkozókon létrejött barátságokat, az online kapcsolatokat, az éjszakai twitterezést, vagy éppen a facebook csoportokban lévő beszélgetéseket. A teszteket, hogy ki melyik szereplő lenne, az üzeneteket, amiket elküldtök nekem, mert viccesnek találjátok, ahogyan kapcsolódik a sorozathoz egy-egy szituáció az életetekből. Az idézetek alatti kommenteket, ahol jelölitek egymást, a kollektív visszaszámlálásokat a megjelenésekig vagy eseményekig. A közös ünnepeket, mint a karakterek szülinapja, vagy éppen a híressé vált szeptember 8. Az évek alatt közösség lettetek, egy óriási csapat, én pedig még mindig felfoghatatlan dolognak tartom, hogy ezt mind egy könyvsorozat érte el. A Szent Johanna gimi. Köszönöm nektek az elmúlt éveket, köszönöm, hogy van mire visszaemlékeznünk együtt, és köszönöm azt is, hogy az új olvasók ugyanúgy bizalmat szavaznak Reni és Cortez történetének, mint ahogyan évekkel ezelőtt megtették a sorozat akkori olvasói.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést, jó volt egy kicsit újra Szent Johannázni. 🙂 Ha szeretnétek megosztani a saját SzJG-s emlékeiteket, vagy éppen másokét olvasgatni, akkor ezen a hétvégén használjátok a twitteren az #SzJGemlekek hashtaget.

Ó, és még valami… A héten mutatom az Egyszer teljes borítóját tartalommal.

xxx Laura