15+1 Akkor szakítsunk idézet

15731674_711287532372399_1672938229_n

15+1 Akkor szakítsunk idézet 🙂

Az egészet nem is így akartam. Eredetileg egy szilveszteri buli lett volna az utolsó, amire vágytam. Semmi mást nem terveztem az év utolsó napjára, csak hogy egy százas zsepivel az ölemben csokit és chipset kajáljak, majd tátott szájjal zokogva (ezzel láthatóvá téve a megrágott falatokat) a világ legundorítóbb látványát nyújtsam.


– Te, figyelj, tudod, mire gondoltam?
– Nem, de biztosan elmondod – közölte.
– Igen, terveztem. Szóval. Veled szakítottak… Velem szakítottak. Dumálhatnánk.
– Szakítottak? – vonta fel a szemöldökét.
– Aha – bólintottam, némi gombóccal a torkomban.
– Lia, lehet, hogy veled szakítottak – szólt halkan. – Velem nem. Nekem kiszakították a lelkemet, ökölbe zárták, megfacsarták, porrá zúzták és felemelték, hagyva, hogy felkapja a szél és elszálljon, mintha sosem lett volna – szemléltette, hogy mitől is más kettőnk esete.
Az államat vakargatva néztem rá.
– Mégis mióta ülsz itt és olvasol? – töprengtem, enyhén aggódva a mentális épségéért.
– Ki tudja már… – vette drámaira a gurát.
– Na jó, elég! – Kikaptam a kezéből a könyvet, és összecsaptam. – Tudod, mi kéne neked?
– Egy zár az ajtóra?


– Tudtad, hogy én is tetszem neki? – hunyorogtam, félrebiccentve a fejem, úgy nézve rá.
– Tudtam – közölte totál természetesen, mire elképedtem.
– De szemét vagy! Miért nem mondtad el?
– Mert nekem is tetszettél – röhögött fel. – Miért mondtam volna el?


– Egyszer megkeresem az igazi családomat. Biztosan van könyvtárszobájuk és kandallójuk – ábrándozott Szilkó.


– Te, Szilkó, nem indulunk véletlenül? – kérdezte Csaba, aki úgy tűnt, annyira nem élvezi a műsort.
– De, amint az utasaim befejezik az őrjöngést. Norbi, húzd vissza az üléstámlát. Lia, te maradj csöndben. Ti ketten, ott hátul – szólt Esztinek és Csabinak. – Az előbb láttam, hogy átöleltétek egymást. Fejezzétek be! Ebben az autóban nincsenek boldog emberek! – indította be végre a kocsit.
– Ezt megerősíthetem – ütöttem egy utolsót Norbi háttámlájára, aki időközben visszahúzta az ülést.


– Igen. Na, mentem… BÚÉK.
– Utálom a szilvesztert – intett.
– Tudom.


– Basszus – bőgtem fuldokolva a billentyűzetre hajtott fejjel. – Átírta a kapcsolatát.
– Micsoda?
– Egyedülálló. Átírta. Istenem – zokogtam.
– Neeee! – hallottam Eszti riadt hangját.
21. század. Egy kapcsolatnak akkor van vége ténylegesen, amikor egy közösségin megváltozik a státusz.


– Aj, mit akarsz hallani? – dobbantottam egyet az elfagyott lábammal, ami elképzelhető, hogy el is tört, fogalmam sincs, túlságosan átfagyott ahhoz, hogy érezzem.
– Az igazat. Hogy összeszedted ezt a tagot csak azért, hogy engem idegesíts vele – röhögött a szemembe.
– Ez nem igaz! – védekeztem ösztönösen, és talán egy picit feltűnően hamar is. – Kedvelem Miklóst.
– Rendben.
– Bírom, hogy lelkes…
– Nagyszerű.
– Meg hogy hümmög – tettem hozzá.
– Micsoda? – kerekedett el Norbi szeme.
– Hümmög. Most. A kocsiban – mutattam az autó irányába. Norbi értetlenül meredt rám, aztán odasétált a hátsó ajtóhoz, kinyitotta, és behajolt. Tíz másodperccel később visszacsukta Miklósra, és elképedve nézett rám.
– Bazz, ez tényleg ott ül bent, és hümmög magában… – tárta szét a karját.
– Én mondtam.


– Szilkót?
– Igen – biccentettem.
– A bátyádat?
– Igen.
– Szilkót, a bátyádat? – értetlenkedtek tovább.
– Igen! – közöltem.
– Lia – nézett apu mélyen a szemembe. – Ha kiviszed ebből a házból az antiszociális testvéredet szilveszter estéjén, hivatalosan is te leszel a kedvenc gyerekünk.


Te jó ég. Ma buli lesz a zárt osztályon – dünnyögtem.


Azt hiszem, a szüleinket nem viselte meg annyira a távozásunk, konkrétan Szilkó még ki sem lépett teljesen az ajtón, amikor ránk csapták, így kissé megbotlott, és a válla fölött átnézett a bezárt házra.
– Miért érzem úgy, hogy nem vették a szívükre, hogy eljövünk? – kérdeztem, megborzongva a fagyos levegőben.
– Az egészről te tehetsz – nézett rám szemrehányóan.
– Én? Miért?
– Mert eddig egy deviáns gyerekük volt, én. Aztán jöttél a kisírt szemeddel meg a szakításoddal, és mindkettőnkből elegük lett. Most meg láttad, hogy örültek, hogy eljöttünk? Apu könnyezett is!


– Oké. A terv a következő – suttogtam, mielőtt kinyitottuk volna a kaput. – Most Eszti, Csabi, te és én elindulunk. Útközben egy szót sem ejtünk Norbiról, annál többet Miklósról. Majd, amikor megérkezünk, te bekísérsz, nem hagysz egyedül!
– Na, álljunk meg – szakított félbe Szilkó. – Úgy volt, hogy kiraklak Szánkó házánál titeket, és lépek.
– Ne már, nem kulloghatok be Eszti és Csabi mellett, mint akinek nincs kísérője. Belépéskor minden szemnek rám kell szegeződnie, többek között Norbiénak is. Aki nyilván már úton van, valamelyik teletömött buszon nyomorog, hogy aztán átfagyva, kipirosodott fejjel próbáljon felmelegedni Szánkóéknál. Ő nyomorultul lesz, erre belépek én, mint a dögös ex…
– Dögös?
– Nem én mondtam, a horoszkópom írta.
– Hogy dögös vagy? – vonta fel a szemöldökét.
– Igen.
– Istenem! – forgatta a szemét Szilkó. – Melyikünket fogadták örökbe?
– Hm – tűnődtem. – Téged.
– Nem bánom – egyezett bele.


– Akármi is lesz, ami volt, az szerintem klassz volt.
– Szerintem is.
– Rendben – harapdáltam a szám szélét.
– Csak kár, hogy elcseszted – tette hozzá, nekem meg a sötét, fagyos égboltig szaladt a szemöldököm.
– Én? ÉN? – kiáltottam. – Talán, ha egyszer meg bírod állni, hogy ne kontrázz, akkor az egész nem így alakul…


– Ti együtt jártatok? – érdeklődött Miklós felváltva nézve Norbira és rám.
– Mi? Igen – biccentettem.
– De már tavaly szakítottunk – tette hozzá Norbi.
– Hét napja! – förmedtem rá.
– Már nyolc – nézte meg az óráját, és valóban, elmúlt éjfél, tehát hivatalosan már elseje volt.
– Akkor nyolc. Tökmindegy – forgattam a szemem.
– Ó. Sajnálom – törölte meg a száját Miklós egy szalvétával, közben pedig fürkészve nézett ránk.
– Nem kell. Nincs mit – vigyorodott el Norbi.


– Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot. Szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön – szólt halkan, a még mindig az ajtónál beszélgető Norbi és Brigi felé pillantva.
– Gondolod? – sóhajtottam, szomorúan követve a tekintetét.
– Egészen biztos vagyok benne. Na, megnézem, van-e valami élelem – állt fel hirtelen. – Hozhatok valamit?
– Nem, köszönöm, jól vagyok így – tettem fel a kezem. – De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeretne?
– Akkor legalább elengedted – szólt bölcsen.


Valahogy így működik ez. Az év utolsó napján nincsenek megjegyzések, nincsenek ellenségek, nincsenek problémák. Csak egy közös cél, egy közös buli, egy közös élmény és mindenek felett egy közös kívánság. Hogy jobban sikerüljön a következő év.

15750306_711300309037788_38208285_n

Leiner Laura – Akkor szakítsunk

Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát.
Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival. A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást…

Akkor szakítsunk bori

Hamarosan jövök…

xxx Laura