Költözés :)

🎬😂 ustream.tv/channel/leinerlaura

A photo posted by Leiner Laura (@leinerlauraofficial) on

Néhány napja volt egy nyárköszöntő Ustream adás, ami egy kicsit problémás lett, valahogy minden közbejött, megszakadt a felvétel, akadozott, elszállt a zenénk, az adás második felében pedig úgy sistergett valami (talán a gépem, de azóta sem derült ki), mintha éppen sütöttünk volna valamit a háttérben, pedig nem… Tényleg nem, mert megmutattuk volna. 😀

Szóval valahogy az egész adás eléggé kaotikusan sikerült, ezért ebben a bejegyzésben összefoglalnám, hogy miről volt szó. Beszéltünk a nyári dedikálásról, ami július 22-én lesz az L&L könyvesboltban (az esemény linkje IDE KATTINTVA található).

Megmutattam az új borítókat, megköszöntem a rengeteg pozitív visszajelzést, és elmondtam, hogy mennyire határtalanul boldog vagyok az új kiadások miatt. 🙂 A változásokkal kapcsolatban az előző bejegyzéseimben már mindent leírtam, így nem ismételném magam, aki szeretné visszaolvasni katt IDE, vagy IDE.

Az új borítók már a könyvesboltokban!😄❤️✨🤗😍 #bexisorozat #szjg #asz #babel #szeretjukazirononket

A photo posted by Szeretjükazírónőnket💕 (@leinerlaura_fan_offical) on

Ami még elhangzott az adásban, hogy a Bexi-sorozat 5. része ősszel jelenik meg, a nyár végén már érkeznek az infók a kötettel kapcsolatban. 

Nagyjából ezekről a dolgokról beszéltem részletesebben (a többi inkább kérdezz-felelek jellegű téma volt, a nyárral, fesztiválokkal, könyvekkel kapcsolatban), és nagyon sajnálom, hogy sokan nem tudtátok visszanézni a felvételeket, többen jeleztétek, hogy valamiért nem megy.

És akkor a költözésről

Az Ustream csatornámon legalább öt éve mennek az adások, és nagyon szerettem ezeket az alkalmakat, most azonban elbúcsúznék tőle, mert elköltöztettem a streamet máshová, bízva abban, hogy nektek is sokkal könnyebben kezelhető lesz az egész.   Mivel néhány napja észrevettem a twitteren a live opciót, amit ki is próbáltunk gyorsan egy éjszakai meglepetés próba-adással, és szuperül működött, így ezentúl (nem titkolt örömömre) a twitteren lesz elérhető az élő adás. 🙂

Amennyiben nincs twitter fiókotok, és nem is szeretnétek, semmi gond, mindjárt írom, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy regisztrálás nélkül is lássátok az adásokat. 

Tehát, ha nincs twitteretek, akkor egyszerűen annyi a dolgotok, hogy letöltitek az ingyenes Periscope alkalmazást, ami így néz ki:

Bejelentkezésnél megkérdezi, hogy mivel szeretnétek belépni, twitterrel, vagy üzenetben kapott kóddal, ebben az esetben válasszátok a második opciót, a telefonotokra megkapjátok a kódot, amivel be tudtok lépni, megadtok egy felhasználónevet, majd megkerestek engem a felhasználók között, (@leinerlaura néven vagyok fent), és követitek a csatornát.

Ha engedélyezitek az értesítéseket, akkor az élő bejelentkezésekkor jelezni fog nektek az app, hogy adásban vagyok. 🙂

Ha van twitteretek, akkor ugyanaz a menet, csak a belépéskor a twitterrel léptek be, nem pedig az üzenetben kapott kóddal. Az adás hasonló, mint a facebook live, csak ez a twitteren jelenik meg automatikusan, illetve az appon azoknak, akik követnek. Ami nagyon klassz (helló, 2016! :D), hogy a kapott kérdések megjelennek nektek is a videóban, így mindig látjátok, hogy éppen mire válaszolok, nem kell felolvasgatni, meg ilyesmi, illetve lehet adás közben szíveket küldözgetni, úgy, hogy nyomkodjátok a kijelzőt a jobb oldalon, és ebből valami versenyszerű keletkezik, mert a próba adás alatt én hiába beszéltem bármiről, mindenki a statisztikákkal volt elfoglalva, hogy ki küldte eddig a legtöbb szívet, merthogy ezt jelzi, szóval így esett meg az, hogy amíg én ismerkedtem az appal, addig néhány perc alatt alig 30 twitteresem 13060 szívet dobott… 😀 Úgyhogy ez vicces lesz.

Az adásokat minden esetben vissza lehet majd nézni, egyelőre nincs fent videóm, a próbát kitöröltem, mert időnként vállalhatatlanul sokat bénáztam, de hamarosan kipróbáljuk újra, csak megvárom, hogy a twitteren kívül más felületeimre is elérjen a költözés híre. 🙂

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a bejegyzést!

És persze gratulálok az érettségizőknek!

Mindenkinek csodás nyarat/nyaralást/pihenést kívánok, olvassatok sokat (és mindig figyeljetek arra, hogy az író szép legyen, mert az nagyon fontos egy könyvnél…)

Ez természetesen csak vicc volt, gyorsan mémmé vált egy komment, amit a facebookon kaptam, és mivel sokáig vizsgáltuk az összefüggést, végül arra jutottunk az olvasóimmal, hogy ez egy fontos szempont lehet egy könyv választásakor, ami eddig valamiért elkerülte a figyelmünket… 😀 #agybaj

Hamarosan jövök…

Ja igen, még valami. Jön a fesztiválszezon, ami pedig azt jelenti, hogy ismét elérkezett a Bábel ideje. 🙂 Mindenkinek jó olvasást/újraolvasást a kötethez!

xxx Laura